Release date is 2025-04-27

Nem merem a szám kinyitni -- N. N. -- Tisztátalan lettem -- Szégyelhetem magamat -- A szívem nem repedt meg -- Tükörbe nézek -- Bűnöm, hogy nem vagyok én is gyilkos -- Áruló vagyok -- Nyugtalan érzésem van -- Képtelen vagyok -- Nem vagyok bezárva -- Néma -- Ezer bocsánat -- Végig nézek magamon -- Nem igen értem -- Nem szabad, nem szabad -- Mondjuk hogy -- Az alkonyt hallgattam -- Most ők jutottak eszembe -- Önzetlenség -- Hát ki az az én? -- Szabad-e nekem is boldognak lenni? -- Jaj, megint nem vettem el a reklám-cédulát! -- Meghalni, milyen bűn -- Ruhatárosné, pincér etcetera -- Nem vagyok őszinte -- Micsoda szörnyeteg vagyok -- Első, de nem utolsó bűn -- Az úgynevezett halottak -- Ócska cipő -- Beléakadtam a koldusba -- Megint csak a koldus -- Még mindig -- Nincs nyugtom tőle -- Nem szabad adni -- Bűn, bűn, bűn -- Mégis adok a végin -- Hogy mertem boldogtalan lenni -- Nem válogatom meg a szavaimat -- Állatkínzás -- Hogy nem kacagok hangosan -- Én haszontalan -- Siketnémákkal nem beszélek -- Pfuj! -- Sok mindenről hallgatok -- Azt olvastam Shakespeare-nél, hogy nincs olyan koldus, akinek valami fölöslege ne volna -- Fáj -- Én vagyok az oka -- Támadás fényes nappal -- A költemények -- Bűnös tudatlanság -- Én -- Szemeim és szemtelenségem -- Hogy szomorú vagyok -- Hold -- Látom -- Kisértetek -- Mit tettem -- Sajnálom -- Csak én, csak én, csak -- Most is sóhajtottam -- Én megcsalom szegényeket -- Csak ámulok, csak bámulok -- Röstelem -- Nem vagyok valami ártatlan, nem -- Mint mindenki -- Meghallom a hangomat -- Mennyi könyvet olvastam -- Valakinek adósa vagyok -- Szeretlek -- Levelet kapok -- Emlék -- Súlyos mulasztások -- Ásítok -- Bocsássanak meg, akikkel valami jót tettem -- Én, én, én -- Nem szólok senkinek -- Ilyen vagyok -- Ismerlek -- Szív -- Micsoda beszéd az -- Gyanú -- Nincs gyermekem -- Ez mind rám tartozik -- Soha, de soha.

Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library

"Bűneim" by Ernő Szép is a reflective, essay-style collection of personal confessions written in the early 20th century. The book explores themes of guilt, self-examination, and the pervasive sense of moral and existential responsibility. It presents an introspective narrator—most likely the author himself—who scrutinizes his own faults and inadequacies against the backdrop of a turbulent, war-touched society. Through a series of poetic, often painfully honest meditations, the work examines the constant struggle to make sense of oneself and the world. The opening of "Bűneim" unfolds as a sequence of impressionistic vignettes centered on the narrator’s inner life. The text begins with a reluctance to speak about war, revealing a desire for invisibility and detachment from society’s judgment. As the narrative proceeds, the author confesses to feeling complicit in society’s wrongs—whether it be through handling money, failing to intervene in injustice, or simply existing in privilege. The tone is confessional and self-critical, moving rapidly from thoughts on shame, guilt, and empathy, to broader existential concerns. The narrator’s ruminations span topics like the inability to communicate true feelings, the corrosiveness of pride and ego, the futility of seeking purity, and the inescapable interconnectedness of all living things—underscored by a persistent questioning of his own identity and capacity for goodness. (This is an automatically generated summary.)

Originally published: Budapest: Athenaeum, 1924